Kék óra (twilight) fotók

Kék óra (twilight) fotók


Amikor a nap lemegy és eltűnik a horizont alatt, akkor az égbolt sötétkék színűvé változik egy időre a teljes sötétedés előtt, ez a kék óra (twilight). Ez az időszak függ az időjárástól, évszaktól és a helyszíntől is függően, de általában a naplemente után kezdődik 15-20 perc múlva és kb. 20-30 percig tart. Ahogy telik az idő, az égbolt egyre sötétebb kék, majd fekete színű lesz. Az éjszakai épület és város képeket legnagyobb %-ban ebben az időben készítjük, mert a jellemzően sárga megvilágítás és a kék színű ég mint komplementer színek nagyon harmonikus képet eredményeznek. Érdemes figyelemmel kísérni az égbolt változását is, fotózás közben visszanézve  a képeket, mert gyakran  olyan színek is megelevenednek, a hosszú expozíció alatt, amit a szemünk lehet nem is látunk. (megjegyzem, hogy hajnalban is megismétlődik ez a jelenség, de akkor nagyon sok dísz kivilágítás már le van kapcsolva, így kevésbé lesz látványos a fotónk)

A fényképezéshez elsősorban fény kell, amiből éjszaka azonban nagyon kevés van. Talán ez lehet ami vonz az éjszakai fotózáshoz. Gyakorlatilag minden éjszakai felvételre jellemző, hogy a kevés fény miatt az expozíciós idő hosszabb, mint amit a nappal, jó megvilágítás mellett készült képeknél megszoktunk. Éppen ezért sötétben a gyenge fényviszonyok mellett hosszabb záridő használatára kényszerülünk ( nem ritka akár egy vagy több perces expozició sem), ez pedig csak egy stabil állványon rögzített géppel lehetséges. Az éjszakai fotózáshoz nagy fényerejű, nagylátószögű objektívet választunk, az ISO lehet a legalacsonyabb. Használjuk az objektív legjobb rajzát adó fényrekeszt, de legalább F8-ra rekeszeljünk le a mélységélesség érdekében. Az időzített vagy távkioldós fényképezés miatt manuális élességállítást használunk valamint időautomatikát. Az éjszakai fotózásban a legnehezebb a sötét részek – világos részek beégése nélküli túlexponálása, melynek eredményeként jöhet létre szemet gyönyörködtető kép. Ha a megvilágítás nem egyenletes, nagyon gyakran  alkalmazzuk a HDR képek készítését az egyenletes megvilágítás vissza adásához. A hosszú expozíciós fotózás pedig nagyon alkalmas a mozgások elmosására, amit legjobban a mozgó autók lámpafényének az éjszakai városképeken történő megörökítése tehetünk meg, ami nagyon látványos fotókat eredményez.


 Copyright © ifj. Lőrincz Ferenc – Minden jog fenntartva! All rights reserved!